Boldog névnapot Kamillák (és Aporok)! Boldog névnapot nekem!

Hogy szeretem-e a nevem? Imádom! Ennél jobb nevet magam sem találhattam volna ki! Persze, van rengeteg név, ami szerintem nagyon gyönyörű és ha egyszer lesz kislányom, közülük válogatnék, de nem tudom elképzelni magam más névvel. Én egyszerűen Kamilla vagyok és kész.

Időnként előtör belőlem, hogy egyes embereknek milyen különleges neve van, nekem meg milyen snassz. Viszont ha kicsit messzebbről nézem, akkor a Kamilla sem éppen átlagos. 

Sokat gondolkodok mostanában, de már régen is foglalkoztatott, hogy ha gyerekem lesz, akkor vajon mi lesz a neve? Dávidom úgy gondolja, hogy második névnek kapja az én nevemet , ha lány, az övét, ha fiú. Oké, de mi legyen az első nevük. Az igazat megvallva, nekem a Dávid már önmagában tetszik, mindig is az egyik kedvenc nevem volt. Érdekes amúgy, hogy míg fiú nevek terén inkább hagyományosabb, elterjedtebb neveket kedvelek, addig a lány nevek közül inkább a különlegesebbek tetszenek. 

Miért olyan nehéz választani? Nem mindegy, hogy mi lesz a vezetékneve és a keresztnevét össze kell egyeztetni vele, ha meg lesz második is, akkor azzal is. Ne rímeljen, de ne legyen nyelvtörő sem. 

Barátom rá van kattanva a Zsófiára. Nem! Miért? Anyum mesélte, hogy apám is erre volt rákattanva, de végül Kamilla lettem, csak és kizárólag. Mondjuk ez mamámnak köszönhető, aki közölte, hogy a Kamilla nem normális név, akkor már hív Virágnak, mert az majdnem ugyanaz... No comment. 

A gyerekemnek olyan neve legyen, ami miatt nem kíván a pokolba. Amit szeret és szívesen hord élete végéig. Ezt egyaránt értem a vezeték- és keresztnevére. Én például gyűlöltem a vezetéknevemet. Nem véletlen, hogy amint betöltöttem a 18-at, meg is változtattam. Aki régebbről ismer, tudja, mi volt az és megérti. Mérhetetlen sokat gúnyoltak miatta kicsi korom óta.

Viszont az új nevemmel új élet kezdődött. Kinyílt a világ. Sokkal jobban érzem magam, anyum nevével a Kamilla előtt. Amikor bementem az okmányhivatalba, hogy megváltoztassam a nevem, megkérdezték, hogy a Kamillán nem szeretnék-e változtatni, mert azon is lehet. Azonnal rávágtam a nemet.

Még hogy a Kamillán. Imádom ezt a nevet. Lehet, hogy nagyképűnek tűnik, de a nevem miatt kicsit különlegesnek érzem magam. De pont így jó, Martonostúl. Még akkor is, ha rengeteg Marton Kamilla van. De olyan Marton Kamilla, mint én, csak egy akad a világon.

Remélem, minden Kamilla büszke a nevére, még akkor is, ha csúfolták/csúfolják miatta, mert gondoljatok arra, hogy egyszer nem lesznek azok az undok emberek. Majd akkor meglátjátok, milyen szép nevetek is van és hálát adtok, hogy ezt kaptátok.

Egyébként meg ha piszkálnak, gondoljatok csak arra, hogy a kamilla virág mennyi mindenre is jó? Na ugye!

Végre befejeztük tegnap este a nagy sütés-főzést. A dorozsmaival lezárva elteszem ezt a nagy felhajtást jövőre. Az igazat megvallva, bár kifáradtam, imádtam ezt a sütésmaratont. Tanultam is pár új dolgot. Többek közt egy szuper fincsi krém elkészítését. Amúgy a dorozsmai a kedvencem. Nem is értem, miért nem csinálunk többet. Igazán nem nehéz, jó, nincs kész valami gyorsan, de nem ördöngös mutatvány. Azért anyum is megtanulta az idén, hogy ha tésztalapot süt a sütihez, akkor ne a legfelső állványra tolja be a tepsit, mert felragad az egész a sütő tetejére. Azért megmentettük.

A nagy készülődés letudva, de most jön igazán az izgalom. Ajándékozás. Bevallom, szinte nem is izgat, mit kaptam. Nem kértem semmit. Totál meglepetés lesz. Viszont idén igazi ajándéközön lesz, pedig elég szerényre terveztük a karácsonyt. Na jó, ez jó vicc volt. Csak a menü kétszer annyiféle kajából áll, mint tavaly. De idén azért lesz különösen sok ajándék, mivel nevelő apum is beszállt az ajándékozásba, na meg barátom is. Anyumnak is vett mindenki ajándékot. 12 csomagot készítettem. Csináltam címkéket mindenkinek és szétosztottam. Anyumnak sok kellett, bár állította, hogy kevés ajándékot vett, mégsem volt elég neki a 20 címke.

Na jó, azért mégis várok egy ajándékot. Azt, amelyiket barátom nekem szánt. Már mindenkinek elmesélte, hogy mi az, hogy szerezte meg, úgyhogy kíváncsi vagyok.

Szerencsére ma már jól vagyok, nem örültem volna neki, ha pont karácsonykor, ami életem egyik legjobb karácsonya lehet, beteg leszek valami hasfájós vírus miatt. A hétvégém elment az orvoshoz járással, de legalább tudom, hogy nem az volt a bajom, ami miatt aggódtam, sőt, semmi bajom. Diéta és sok folyadék. Tényleg jobban vagyok, bár az a fránya köhögés és nátha is elmúlhatna már.

Tudom, hogy csak vonzom a bajt, de annyira jó lenne már egy kis hó. Igen, a hó hideget jelent, az pedig betegséget, de nem tehetek róla. Egyszerűen imádom. Az a csodás látvány. Na meg persze Bobika is imádja. Olyan édi, amikor ugrál a hóban. 

Holnap színház, ma családi karácsonyozás és átmegyünk mamámhoz is. Sajnos, Dave-em nem jön, mert ugye náluk is ma van családi karácsony és nem is értem, miért, amikor mindig 25-én vagy 26-án szoktunk menni mamámhoz, és most, amikor már tényleg számítana, akkor pont 24-én megyünk. Így nem tud jönni mamámhoz, én pedig hozzájuk. Szuper. :/ Végül is mindegy, a lényeg, hogy este itt lesz és akkor együtt karácsonyozunk. Amúgy is itt lesz utána két napig.

Remélem, minden jól alakul, nem lesz veszekedés, civakodás, beszólogatás, semmi baki. Minden rendben van, most már jó lenne nem elrontani.

Imádom a telet. Nem is értem azokat az embereket, akik nem szeretik. Na jó, talán mégis értem. Én sem csípem a latyakot és hogy megfagy mindenem, a buszok késnek és nehézkes a közlekedés, de ezek ellenére annyi minden van, amit lehet szeretni a télben. Egyébként is, lehet vízhatlan lábbelit, akadnak már igen divatos csizmák, amik megfelelnek erre a célra. A hideg ellen pedig fel kell öltözni alaposan. Anyukám is mindig mondja (a saját bőrén tapasztalta), hogy lehet, most azt gondolom, kibírok egy kis hideget azért, hogy csinos legyek, de majd 10 év múlva megbánom, amikor már gyógyszert kell szednem, úgy fájnak az ízületeim. Na én megfogadtam a tanácsát. Barátomnak is mondom, hogy húzzon sapkát, mert nagyon menő a kopasz feje, de majd pár év múlva ha akarja, ha nem kopasz lesz, a kezei is fájni fognak, pedig se a sapka, se a kesztyű, se a sál nem gáz és fillérekből megvan, ha úgy akarjuk.

Nézzük csak, mit szeretek a télben. Először is, a decembert, ugyanis ilyenkor van a szülinapom, na meg a karácsony és nem utolsó sorban a névnapom is. Bár elég kár, hogy ennyire egybe vannak nekem az ünnepek, mert így hátrányban vagyok öcsémmel szemben, akinek tavasszal van a névnapja és nyáron a szülinapja. 

Szeretem még a télben a forrócsokit és a mézes tejet, meg a forró teát, amit szürcsölgethetek, miután hazaestem szétfagyva. Szeretem a hóesést és a frissen esett havat, ami olyan gyönyörű és tiszta. Imádok ilyenkor kutyát sétáltatni, mert a drága Bobikám teljesen meg tud veszni a hóért.Nem hiába, téli kutyus. Olyan édes, ahogy szökell a szűzhóban.

Remélem, idén is lesz lehetőség hóember építeni, hóangyalt csinálni, szánkózni, hógolyózni és mindenféle havas mókát élvezni. Egyszerűen imádom a havat. ♥

De talán mind közül a télben a karácsonyt szeretem a legjobban. Sok finom sütikét és más fincsiségeket csinálunk. Ilyenkor van esély ara, hogy valaki társasozik vele, vagyis, hogy többen is társasozunk, mert barátom kapható rá, viszont többen jobb játszani, mint csak ketten. Karácsonykor még imádom a fényeket. Egyszerűen szemet gyönyörködtető. Olyan jó érzés sétálni a városban és közben nézni a kidíszített kirakatokat és az utcákat. A karácsonyi vásár sem utolsó sem élménynek, sem látványnak.

Na meg még ott van a szilveszter is. Akkor mindig jót lehet mulatni. Megnézhetjük a szép tűzijátékokat. Ráadásul nem csak karácsonykor, de szilveszterkor is nagy lakoma szokott lenni nálunk. Nagy szomorúságomra, szinte csak ilyenkor kerül az asztalra a nagy kedvencem: a lencseleves. Ma pedig kiderül, hogy barátom eléggé rákapott anyum göngyölt virslijére. Úgyhogy nem kell aggódnia, két hét múlva megint ehet. :)

Talán kéne írnom egy listát arról, amiket szeretnék csinálni a télen. De most megyek is, mert a december másik nagy eseménye a vizsgaidőszak kezdete és nekem holnap már van is írnivalóm.

" Tudja, csak nem meri mondani, pedig amit eddig mondott, mind jó volt. [...] Maga igazán érdekes jelenség."

El sem hiszem, hogy 20 lettem. Azt hittem, hogy ennyi idős koromra már felnőtt leszek, de cseppet sem érzem magam annak. Attól félek, hogyan sosem leszek olyan, mint amilyen szeretnék, hogy sosem érem el azokat a dolgokat, amiket szeretnék. Nem is tudom, mi van velem mostanában. Egyszer tele vagyok önbizalommal és bizakodva nézek a jövőre, aztán meg teljesen kétségbe esem és utálom magam meg az egész világot és legszívesebben megszűnnék. Valami baj van velem vagy ez normális? Más is van így? 

Na a másik dolog. Amikor kétségeim vannak, hogy minden oké-e velem, akkor olyan jó lenne tudni, hogy igen, mert más is pont úgy van azokkal a dolgokkal, mint én vagy tényleg totál idióta vagyok. Azt sem értem, mit tudok ennyit gondolkodni. Bár elég kár, hogy nincs olyan berendezés, ami segítségével simán felvehetném a gondolataimat és amikor szeretném, visszaolvashatnám vagy visszahallgathatnám. Ha blogot írok vagy videóra veszem, amit mondok vagy már kimondom, akkor gondolkozok rajta és nem abban az állapotban adom át a külvilágnak a gondolataimat, mint amilyen egyszerűen megszülettek.

Ezért gondolkodtam, hogy mivel az áhított technika nem létezik, mégis hogyan fogalmazhatnám meg a gondolataimat úgy, ahogy kipattantak az agyamból. Videózni nem tudok, ami nagyon kár, mivel rengeteget tudok beszélni. Anyum mondta is amikor pszichológusnak készültem, hogy én úgy fogok segíteni az embereken, hogy kibeszélem belőlük minden bajukat. Na már megint elkalandoztam. Ez is szokásom. Na a lényeg, hogy rájöttem, a legkönnyebben úgy írhatom le a gondolataimat átformálás nélkül, ha nem nézem azt, amit írok. A kezeim összekötöm a belső beszélőkémmel és csak pötyögök és pötyögök. Nincs megállás. Például, ha most felnézek a monitorra, akkor igen meglepődök, hogy már mennyit írtam. Meg az is észreveszem, hogy teljesen eltértem az első mondat gondolatától. 

Visszatérve az elejére, imádtam a 20. szülinapomat. Minden szuper volt, de valahogy mégsem olyan mint szerettem volna. Olyan semmilyen volt, szürke. Hárman jöttek el rá (a barátom nem számít, neki alap, hogy itt legyen, meg amúgy is mindig itt van). Nagyon finom tortám volt, mamám csinálta. De én többre vágyom. Talán túl sok időt töltök a neten, túl sok tévét néztem (bár erre már nem hivatkozhatok, mert vagy havonta egyszer ha bekapcsolom). Nem bírom elviselni ezt az unalmat. Az egyetemet sem bírom már. Nem ilyennek képzeltem. Tiszta unalom. Bár, nemsokára vége. Aztán mi lesz velem? Halvány sejtelmem sincs.

Annyira szeretném, ha én is megtalálnám azt a munkát, ami nekem való, mint anyum. Bár őt lassan tönkre teszi a munka, de nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy imádja az anyagokat, a függönyöket, az eladást és csinálhatja is ezt, bár nem teljesen úgy, ahogy szeretné, de azért mégis.

Azt hiszem ahhoz, hogy valóban olyan munkád legyen, mint amilyen szeretnél, akkor vagy nagyon szerencsésnek kell lenned vagy meg kell teremtened magadnak a munkahelyed. 

Oh, Istenem! Lehet, hogy nekem valójában Pesten lenne a helyem. Nyüzsgő élet, programok, blogger társak, kalandok, szép ruhák, bárok és kávézók, igazi élet! Annyira vágyom ezekre. Úgy érzem magam, mint egy üvegbe zárt pillangó. Látom a csodás rétet, a virágokat, a napsütést is érzem kicsit, de be vagyok zárva és nem repülhetek szabadon, csak vergődök egy nyamvadt üvegben.

Volt ez előtt már egy bejegyzésem ezen a blogon, de azt még tegnap kezdtem el, nem fejeztem be, nem volt rá végül időm és elment az ihlet, így hát töröltem. Nem tudtam folytatni azt a gondolatmenetet, már nem volt meg a hangulat. Elég kár. De az igazat megvallva, már arra sem emlékszem, miről írtam. Mindegy is. 

Most, hogy megnézem, eddig mennyit írtam. El sem hiszem. Hiszen nem is vagyok annyira béna. Talán. Persze kicsit össze-vissza vagyok és nem vagyok egy Eszter-Virág, de hát ez van. Ő is kezdte valahol. Ráadásul itt nem is ez a lényeg. Én nem akarok senkire sem hasonlítani, csak végre önmagam szeretnék lenni, teljes valómban, igazán. Hogy mi kell ehhez? Idő és pénz. Idővel lesz pénzem is, tehát az idő mindent megold, csak várnom kell. Addig pedig apránként haladok. 

Nem kell vágtatni a cél felé, mert még elbukom és nem érek oda. Ahogy a mondás tartja: "Lassan járj, tovább érsz!"